blogvember tizenkilencedike

Ma egész nap azt hittem, szerda van, majd ezek után most, ahogy elkezdtem fejben fogalmazni ezt a posztot, úgy akartam kezdeni, hogy "milyen is volt ez a pénteki nap?"... Pedig esküszöm, nem is ittam (lehet, hogy kéne). 
Szóval akkor naplózok egy szabályosat, olyat úgyis nagyon rég csináltam már.

Ma fél 6 körül ébredtem, és miután sikertelenül próbáltam visszaaludni, nekiálltam (-feküdtem) duolingózni - matekot és németet gyakorlok most, a matek nagyon fura, külön látásmódot kell hozzá elsajátítani (legalábbis nekem ez egy külön kihívás volt), hogy az ember megértse, mutatok példát:

Aztán 6 után valamivel Dani "bejelzett", és bár csalódást kellett neki okoznom, mert ő meg azzal kelt ma, hogy "ma hétvége van?", azért egész jókedvűen sikerült elnavigálni a reggeliig (szívecske alakú gofrik némi áfonyával a Charles' Sandwiches-ből, tegnap esti takeout-maradék), de utána sajnos kiborult valamin, már nem emlékszem, min, és onnantól meg se javult a hangulata. :( Én 7:20-kor léptem ki az ajtón, és mentem dolgozni. Iszonyat ítéletidő volt ma egész nap, fújt a szél, esett az eső, mire beértem, csurom víz volt a gatyám térdig. 
Amikor beértem, először egy álláshirdetést fordítottam, nem volt vele nagyon sok tennivaló, de mivel egy frissen létrehozott szerv igazgatói állásáról van szó, volt némi újdonság a tartalmában. Amikor azzal elkészültem, akkor óvatosan megnyitottam egy korábbi fordításomat, amit az egyik legszigorúbb lektor küldött vissza, és hát nagyjából az fogadott, amire számítottam - ilyenkor az a taktikám, hogy elmentem a fájlt javításokkal együtt későbbre, hogy olyankor töltsek vele több időt, amikor elég lelkierőt érzek magamban -, gyorsan elfogadtam a javításait meg elolvastam a kommentjeit, aztán letisztáztam és leadtam. Ezután, ha jól emlékszem, kávéztam két kolléganővel, és arról beszélgettünk, hogy milyen nehéz volt a gyes utáni visszaállás, hogy a 24/24 csecsemős/kisgyerekes életből így bumm, bele a felnőtt témákba, többnyire még kialvatlanul. Amikor kellőképp kisajnáltuk magunkat, akkor kezdődött egy megbeszélés mindenféle aktuális témákról, ez végül több mint egy órásra nyúlt, és a végére már hangosan korgott a gyomrom. :D Átmentünk a menzára kajálni, kakivá áztunk (és a kaja se volt nagyon izgalmas), úgyhogy visszafele szégyenszemre busszal mentünk - a táv kb. 700 méter, a busz menetideje mintegy 6 perc, és 8 percet vártunk, hogy elinduljon, de legalább a végállomáson, a buszBAN. Délután sajnos nem nagyon tudok produktív lenni, főleg, ha bolognait ebédelek, mint ma, de azért igyekeztem haladni - letisztáztam egy másik visszakapott fordításomat, meg "lefordítottam" két kis rövidebb szöveget. Azért idézőjelben írom, mert mindkettőnek nagyon sok előzménye volt, én nem tettem hozzá nagyon sokat érdemben. Aztán egy idő után éreztem, hogy betelt az agyam, és akkor már csak nézelődtem, hogy milyen fordítások vannak még nálam, nagyjából beosztottam, hogy a héten melyik nap melyik szöveggel fogok foglalkozni. Van egy, ami nagyon szöszölős (de szerencsére még van egy hét a határidőig), egyszerre több jogszabályt is nézni kell hozzá, magyart és uniósat vegyesen, ahhoz nekem kell egyfajta lelkiállapot, hogy akarjak nekiállni és jól tudjak vele haladni. Holnap egyedül leszek itthon, az segíteni szokott. 
Negyed 5 körül léptem ki a kapun a zegernyébe (bár nem vagyok biztos benne, hogy az tényleg ezt jelenti-e), és úgy volt, hogy hazajövök egyenesen, és B. hozza haza Danit autóval, de szegény dugóba került, úgyhogy mentem Daniért a napközibe (plusz egy megálló ugyanazzal a busszal, amivel hazafelé is jöttem). Annyira édes volt, az egyik nevelő a nyakában hozta le az emeletről (a földszinten van az "átadás-átvétel", bár föl is lehet menni, de fölösleges), Dani meg olyan boldogan kacagott, teljesen ki volt pirulva a kis arca, legszívesebben nevelőstül magamhoz öleltem volna.
És amilyen jól indult a közös délután/este, olyan jól is folytatódott; B. felvett minket a napközi kijáratánál és 3 perc alatt hazahozott, itthon pedig mindenfélét játszottunk, először kutyásat (Danit kellett "sétáltatnom"), aztán egy műanyag kupakot pöccintgettünk egymásnak az előszobában a földön ülve, és én pókjárásban mentem mindig a kupakért, hatalmas sikert aratva (egyúttal Dani is megtanult pókjárásban közlekedni), aztán vacsora (mérsékelt érdeklődés), fürdés, olvasás, "mai nap", végtelen simogatás, alvás - fél 8-kor jöttem ki tőle (mióta nincs délutáni alvás, sokkal korábban elalszik este).
Ezután még ledumáltam egy pasassal, hogy megveszi a marketplace-en meghirdetett pelenkázót, szombaton jön érte, úgyhogy addig ki kell találni, hogy hova tesszük azt a pár cuccot, amit még benne/rajta tartunk. És most itt vagyok.