blogvember tizennyolcadika
Fú, azért rendesen összeszorult a szívem ma este, amikor Dani vágyakozva mondta, hogy "én meg az elefánt meg a kengulu [egy ideje elválaszthatatlan plüssök] panelban lakunk, a kilencedik emeleten!" Az apropó az volt, hogy miután esti mesének a BKV fennállásának 50. évfordulójára kiadott prospektust olvastam fel neki (!), a HÉV kapcsán szóba kerültek a nagyszüleim, akik a hetediken laktak, és lifttel kellett felmenni, sőt még az is beugrott, hogy volt szemétledobó, és ahogy sejtettem, ez Danit nagyon érdekelte.
És nemcsak a nagyszüleim és a lakásuk kezdett el hiányozni ettől, hanem abba is megint beleszomiztam, hogy Dani mennyire másban nő fel, mint én, és hogy külön magyarázni kell neki ilyeneket, hogy panel. Ahh, ez sose lesz könnyebb (nekem! mert nem hiszem, hogy neki hiányozna, amit nem ismer), hogy mennyi mindenben nem lesz / nincs / nem volt része, amiben nekem igen. Jóban se, rosszban se.
nekem a legfajobb hiany, hogy en ugy nottem fel, hogy volt egy nagypapam, akinek siman ugralhattam a fejen, annyira imadott, egy mesemondo, mondokazo, eneklo, sutisuto nagymamam (aki ugyan hat osztalyt vegzett, de elolvasta az egesz vilagirodalmat meg tenyleg minden Mikszathot, Jokait, Krudyt); egy nagyon tiszta lelku, optimista anyai nagymamam, es hozza meg ket dednagymamam is (akik azert eleg szigoruak voltak, az anyai dednagymamam nevelte fel anyukamat borzaszto autoriter stilusban, felnottkent nehez igazan jo szivvel gondolnom ra, bar velem azert lagyabb volt, mint anno nagymamammal es anyukammal); es rengeteg szeretetet kaptam toluk es nagyon sokat voltam veluk. apukam lehetett volna ilyen csodalatos nagyszulo, ha nincs ez a rohadt, szemet betegseg, amiben lassan leepul es aprankent elveszitjuk, anyukamban sokkal tobb az arnyek, a felfolgozatlan seb, bar azert tobbnyire egesz komfortos neki a nagymamaszerep, de az erzelemszabalyozas 70 evesen se mindig megy neki :(, szegeny anyosomrol ne is beszeljunk inkabb. meg az, hogy anyukamnak volt ‘faluja’, szamos baratnoje bandazott velunk kiskoromban, es latom M. reakcioun, hogy neki is jot tenne tobb ember korulottunk.
VálaszTörlés❤️
TörlésMi a tizediken laktunk egy új lakótelepen, ami az első években olyan volt, mint egy háborús front a sok gödör miatt. Így állandóan bunkereket építettünk, kalákákba verődve. Vagy a közeli patak kiszélesedésénél, ami olyan volt, mint egy tó - mély víz, iszapos part - békákat fogtunk. Vagy az épülő házakba könyörögtek be magunkat "csak az elsőre" - "na jó, de nem mentek feljebb" mondta a melós. És persze, hogy felmentünk a hetedike egy korlátok nélküli, nyitott strang nyílásokkal teli épületben. A szüleinknek fogalmuk sem volt arról, miket művelünk, amikor lementünk játszani. Nem mintha agyon aggódták volna magukat miattunk. Délben kikiabáltak az erkélyről vagy konyhaablakokból, hogy "ebéd" (ami kötelező csekkolás is volt) és mi mentünk haza. Pár hete a húgommal és anyuval visszamentünk nosztalgiázni (mindenki sok költözés után máshol lakik már), egyszerre felkiáltva, hogy úristen, itt még mindig ugyanolyan illatú este a levegő. És akkor megkérdeztem, hogy szerintetek az erkélyünk korlátján még olvasható az "Erzsi egy liba"? (amit vélhetően egy melós karcolt oda). Annyira más világban élünk most már, hogy, szinte álomnak tűnt ez az egész.
VálaszTörlésez teljesen úgy hangzik, mint egy pöttyös/csíkos könyv!
TörlésPasszol a korszakhoz 😀
Törlésigen, sejtettem, hogy nem lehet véletlen :)) (talán nem gáz, ha bevallom, hogy eddig fiatalabbnak képzeltelek :D)
TörlésNem gáz, bár kissé age shaming tónusú... 😅 Egyébként meg kb. egy évtized.
Törlésrészemről egyáltalán semmi minősítés/felhang nem volt ebben, de ha mégis bántó voltam, bocsánat
TörlésJaj, dehogy... Inkább csak őszinte. 😀
TörlésSellolany, most nekem is eszembe jutottak az ebihalak meg az oriasi homokbuckak, mi is (harom- es negyemeletes hazakbol allo) uj lakotelepen laktunk, egyik korai hangemlekem, hogy bontjak a kozeli szovjet laktanyat, es valamit egesz nap forrasztanak. visszagondolva, valoszinuleg mar otevesen egyedul bicikliztem kint, mert core memory, hogy hatevesen az elso iskolai nap delutanjan meg bicikliztem egy nagyot a keso nyari, meleg napsutesben. ahol most lakunk (egy kisvaros a nemet hatartol 1 km-re, ennek megfelelo atmeno forgalommal), a mi utcankban is vannak viszonylag lazan felugyelt gyerekek, de mivel az o hazuk kozel van a korforgalomhoz, es fura szogben kell behajtani az utcankba, nem latszik rogton, rollerezik-e epp valaki ott, szoval en nem bannam, ha jobban rajuk neznenek a szuleik. par eve az egyik szomszedunk el is utott egy ele utolso pillanatban kibiciklizo gyereket. szerencsere kis sebesseggel, es fiattal, nem valami suv-val. de neki is nagyon rossz erzes volt, el is adta az autojat. a szemkozti szomszedunk gyerekei is sokat voltak kint regebben, fociztak, kosaraztak, rollereztek, en tokre szerettem a beszurodo gyerekhangokat, de aztan hirtelen kamaszok lettek es mar sosem latni oket. a mi tarsashazunkban meg kb (egy lengyel-portugal parost leszamitva) mi vagyunk az egyetlenek, akikbol hianyzott az illem (meg az anyagiak…), hogy gyerekszuletes utan csaladi hazba koltozzunk. mi ugy vettuk a lakasunkat, hogy tervben volt sajat jatszoter, de a bekoltozok atlageletkora alapjan ez rogton le lett aztan szavazva es vannak, akik ereztetik, hogy a kertunkben szaladgalas, a beszelni tanulas es az idonkenti hangosabb nevetes (az autonomia fejlodesenek jellegzetes allomasairol ne is beszeljunk), szoval hogy erre nem szamitottak :/ egy masik gyerekes szomszedunk van, aki nem koltozott el, o rengeteget kiabalt a kisfiaval, amig az kicsi volt, de no one bat an eyelid. bar biztos senki nem mert beszolni neki :P
Törlés