2017. május 20., szombat

crisis over

Megnyugtatok mindenkit, péntek reggelre - majdnem - minden visszaállt a rendes kerékvágásba, egyedül a gépek és egy bizonyos nyomtató közötti kapcsolat nem működött még, de ezt meg lehetett kerülni szerencsére (mondjuk nem olyan magától értetődő módon: meg kellett kérni egy fordítót, hogy nyomtasson nekünk, mert az ő nyomtatójuk működött, de a mi gépeinknek ahhoz nem volt összeköttetése). Összesen két db szöveget nem sikerült leadni a Bizottságnak tegnap estig, de hétfőre azok is meglesznek, és akkor mindennel időben leszünk elvileg. 
Azt még el kell mesélnem, hogy a kommunikációt azért sikerült csapnivalóan intézni a cégnek: kiküldtek (pardon, kiküldtünk) egy hírlevelet csütörtökön a szabadúszó fordítóinknak, hogy azért nem voltunk elérhetőek péntek délutántól kedd délutánig, mert amikor tudomást szereztünk a vírusról, akkor előrelátóan, megelőzési (!) céllal lekapcsoltuk a szervert, nehogy minket is elérjen, és egyébként szeretnénk felhívni a figyelmüket, mármint a fordítókét, hogy ugye tudják, hogy életbevágóan fontos, hogy a legfrissebb vírusirtót használják és a Windows legújabb verzióit, továbbá ne nyissanak meg gyanús e-maileket, pláne ne azoknak a csatolmányait. Űbergáz, én ha fordítóként megkaptam volna ezt az üzenetet, vérig sértődnék. Így csak mélységesen szégyellem magam.

Egyéb. Hétfőn megint volt kórus, a karnagy úr bevallotta, hogy nagyon nem szerette a Queen Symphony-t, és most már el meri mondani :D, megkönnyebbültem, hogy nem én vagyok a helikopter, mert az oké, hogy a kórusból a keményvonalas Bach- és barokkrajongók vágták a pofákat, de gondoltam ha a velem kb. egyidős karnagy is szereti, akkor bennem van a hiba (ettől persze még lehet), de kiderült, hogy nem, és azért ezt mindig jó tudni. Elkezdtük cserébe a karácsonyi (!!) műsort, azért elég nehéz ezt most így a magamévá tenni, hogy meleg van, meg este 10-ig fent van a nap, plusz tudom, hogy pár hét múlva két hónap szünet (már ami a próbákat illeti). Anyway, két kantáta lesz decemberben műsoron, Telemann: Uns ist ein Kind geboren (TVWV 1:1452) és Homilius: Die Freude der Hirten über die Geburt Jesu (HoWV 1.1); mindketőt elkezdtük hétfőn, mindkettő nagyon tetszik, barokk kantáták, legjobb, sose énekeltem ilyesmit, de hallgatni nagyon szeretem (B.-nek hála), és a Telemannba máris teljesen beleszerettem. Sajnos a youtube-on csak az 1451-es verzióból van fönn felvétel, úgyhogy nem tudom linkelni, de higgyétek el, hogy nagyon szép, és gyertek el december 16-án és/vagy 17-én meghallgatni! ;) 

Holnap reggel 6:00-kor pedig irány Calabria egy hétre, basta, ciao! :)

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Rendszeres olvasód vagyok. Csak így tovább.
    De a háttérképedet hamar-hamar meg kéne szüntetni. Az áttetsző felületen lévő szöveget így, nyolc napon túl gyógyuló sérülés olvasni!
    Rossz ötlet volt ez a változtatás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, sajnálom, nekem annyira tetszik/ett így pedig. De ha géphez jutok, meglátom, mit tehetek.

      Törlés
    2. Remélem, így jó lesz!

      Törlés