2020. július 31., péntek

magamról is

A napokban egy itteni barátomnak vekengtem arról, hogy milyen fura egyelőre a gondolat, hogy van egy gyerekem, és hogy ez mostantól örökre így marad. Hogy szerintem én ezt még nem fogtam föl, mert egyelőre olyan érzésem van, mintha bébiszittelésre kaptam volna egy kisbabát. Csak azóta gondoltam végig, hogy ebben biztos vastagon benne van, hogy a szóbanforgó kisbaba egyelőre nem ismer meg, minden felnőttre (aki kedvesen nyúl/szól hozzá) egyformán reagál(na, ha találkoznánk felnőttekkel, ugye), a gyerekorvos tapizását is ugyanolyan békésen tűrte, mint amikor mi pelenkázzuk, szóval nem csak nekem nem világos még, hogy ő a gyerekem, hanem neki se, hogy én az anyja vagyok. Azt a gondolatot is időbe telik megszoknom, hogy soha többet semmi nem lesz ugyanolyan, mint Dani születése előtt. Ezt próbáltam már a terhesség alatt is tudatosítani, de nyilván más ezt csak mondani, és más a valóság, hogy akkor tényleg, nem lehet random bárhova elugrani bármikor, egy egyórás programot (pl. orvoshoz menés) is ügyesen kell időzíteni, egy hosszabbat meg pláne, utazást tervezni nagyon komplikált, mert még a koronán kívül is ötszázhetvennégy szempontot kell figyelembe venni, de már az is tök sok átgondolást igényel, hogy hova menjünk egy adott napon sétálni/kirándulni (babakocsizható-e a terep, elég árnyékos-e, van-e pad útközben leülni szoptatni, ha úgy alakul, mennyit kell odaautózni, stb.). És ezek csak a nagyon rövidtávú, viszonylag kockázatmentes dolgok. Hol van még az iskolaválasztás...! 
Szóval fejtegettem ennek a barátomnak, hogy milyen fura, hogy van egy gyerekem, és ő rávilágított, hogy ez az első olyan dolog az életemben, amiről előre és biztosan lehet tudni, hogy örökre szól, és ezt nyilván időbe telik megemészteni. Sorolta, hogy a barátság, szerelem, házasság, lakóhely, munkahely stb. mind potenciálisan múlandó-változó dolgok, egyedül a családi kapcsolatok állandóak, de amíg az embernek nincs saját gyereke, addig a meglevő családi viszonyokat evidenciaként kezeli, bele se gondol, hogy vannak. Nyilván az alváshiány teszi, de nekem ez így nem jutott eszembe, de nem kérdés, hogy igaza van. 
Egy másik barátom ugyanerre azt mondta, hogy tulajdonképpen el kell gyászolni a korábbi életemet. Neki is igaza van. Ebben egyébként jó átmenet volt a március-júniusi időszak, amikor a korona miatt sehova nem lehetett menni, hozzá is szoktam, hogy nincs ugrálás, meg emberekkel találkozgatás amikor és ahogy és ahol kedvem tartja. Erről jut eszembe, azt hiszem, idén már nem lesz éneklés nekem, hivatalosan ugyan november 29-én lenne egy koncertünk a Philharmonie-ban (a Philharmonie-ban!), de mivel a két  fellépő kórus átlagéletkora 70 év, még ha lehetne is próbákat tartani, kötve hiszem, hogy mindenki (vagy legalább minden szólamból elég ember) rendesen járna. A zenekarról nem is beszélve. De pillanatnyilag egyébként hely sincs, ahol próbálhatnánk: a Foyer Européen, ahol a próbáink lenni szoktak, az EU-s intézményekhez tartozik, a fenntartója "Brüsszel" (az Európai Bizottság, ha jól tudom), és emiatt a belga koronaszabályok vonatkoznak rá. Volt pár hét júniusban, amikor még lett volna értelme próbát tartani és az itteni koronahelyzet éppen lehetővé is tette volna, de a Foyer-t nem nyitották ki, mivel Belgiumban viszont még mindig túl magas volt az esetszám... *insert fucklogic emoji* És van egyébként egy olyan megérzésem, hogy a karnagyunknak kapóra is jött a korona, mert nagyon fáradt és demotivált volt már a tavalyi (idei? szóval 2019/20-as) évad első felében is, sokat betegeskedett, sok próbát lemondott, és még azt is belengette, hogy esetleg néhány próbát egy másodkarnaggyal tartatna meg, amikor sok a dolga, de aztán nem lett másodkarnagy (lettek helyette lemondott próbák és betegeskedések). Na jól elkanyarodtam :)

A nehezen tervezhető programokhoz tartozik a tegnapi kalandom: elmentem egészen az Auchanig, pelenkáért! OMG! Három hete nem voltam emberek között (és akkor is csak a dokimnál), szóval tényleg kalandnak érződött, pláne, hogy a pelenka mellett véletlenül a kosaramba tevődött egy "szoptatós" (elöl gombos) pizsama és egy mustársárga lebernyeg, ami nem nagyon előnyös ugyan, de szintén szoptatásbarát és NAGYON NAGYON NAGYON kényelmes és puha.

most már bevallhatom, ha amúgy nem lenne egyértelmű, hogy az egész poszt azért íródott,
hogy ezt az igazán jólsikerült sorozatot meg tudjam mutatni :P

Meg mit is akartam még. Ja igen. A képen is látszik (én mindenképp látom), hogy rengeteg "baby weight" van még rajtam, nyilván ez most még normális, de azért vágyakozva nézem, hogy tavaly ilyenkor mennyivel keskenyebb volt az arcom (is), meg azért jó lenne, ha rám jönnének lassanként a meglevő ruháim. :P De ebben aztán pláne tudom, hogy időt kell adnom magamnak, még nincs öt hete, hogy volt egy nagy hasi műtétem, és ahhoz képest viszont teljesen aktív és mobil vagyok; és ez meg a másik egyébként, hogy látom, érzem a túlsúlyt, de közben nem éreztem magam ennyire fittnek hónapok óta, és akárhogy is hangzik ezt leírni (#képzavar), jó érzés visszakapni a testemet, jólesik menni, na és az, hogy látom a lábamat...! :D 
A terhesség végefelé sokszor gondolkoztam azon, hogy vajon utólag milyen érzés lesz majd visszanézni, mert bár előtte nagyon vágytam rá, közben nem éreztem azt a rózsaszín csillámpónis vattacukorfelhőt, hogy az élet csodája meg ilyenek, csak örültem, hogy végre sikerült, hogy egészségesen fejlődik a bébi, meg csodáltam az ultrahangképeket, amikor már jól látszott az arca. Utólag se érzem, hogy visszakívánnám ezt a kilenc hónapot, vagy hogy szívesen újracsinálnám. Szeretnénk majd Daninak tesót (most legalábbis így gondoljuk mindketten), szóval érte nyilván újracsinálom, de részemről, ha választani lehetne, inkább kint legyen az a gyerek, mint bent. :P (Még szerencse, hogy egyrészt nem lehet választani, másrészt a bent töltött idő töredéke a kintlétnek.)

2 megjegyzés:

  1. Olyan gyönyörű göndör hajad van! 😍
    A sárga szín pedig nagyon jól áll!

    És hogy ne csak a lényegre fókuszáljak, mert ugyebár a képsorozat volt a lényeg 😉 - igaza van a barátodnak, a kisfiad megszületésével valóban egy olyan dolog kezdődött az életedben, amiről előre tudható, hogy örökre szól. Ez pedig egyszerre félelmetes és fantasztikus érzés, nem csoda, ha időbe telik feldolgozni.

    Megértem amúgy a 9hónappal kapcsolatos érzéseidet is - bár nekem eddig csak 10hét jutott belőle, az a 10 hét viszont kőkemény cudar szenvedés volt - mégis bármikor újrakezdeném.


    VálaszTörlés
  2. Nem is rossz ez a ruha. Elso evben annyit fogsz setalni, hogy szerintem lemozgod a tulsulyt. En 7 kilot fogytam összessegeben a terhesseg altal mert a baba gyakorlatilag felzabalt, es bar nagyon jo volt sovanynak lenni szules utan, utolag kiderült hogy az immunrendszerem is totálodalett. Szoval azota ugy gondolom nem baj ha az ember hizik a terhesseggel, mert tovabbra is rengeteg energia kell.

    Nekem ez meg nagyon sokáig előjött hogy úristen innentől kezdve nem vagyok már szabad. Főleg mikor az ember olyan munkatársakkal versenyez akiknek a munkán kívül a világon semmi kötelezettségük nincs, nagyon igazságtalan.
    Én tulajdonképpen az alvást nem tudom megszokni. Hogy sosem akkor és annyit és addig alszom ameddig szükségem volna rá.

    VálaszTörlés