2020. szeptember 16., szerda

kalandozó magyarok a németeknél

Hát persze, hogy a kempingezős "próbahétvége" után vérszemet kaptunk, hogy milyen jól sikerült, és persze, hogy nem bírtunk megülni a szebbik felünkön! A kontextus végett azért elmondom azoknak az olvasóknak, akik esetleg (!) nem követik annyira a luxemburgi/német járványhelyzetet, hogy itt most egyáltalán nincs koronapara, és/de emberek közé amúgy se visszük a bébit ekkorka korában, inkább a természetbe, szóval nem arról van szó, hogy elmentünk egy dühöngő metropolisz forgatagába megfertőződni. Ha bárki ezt gondolta volna. 

Hanem ehelyett elmentünk egy tőlünk kb. másfél órára levő természetvédelmi terület (Hunsrück) szívébe, és ezúttal egy airBnB-ben szálltunk meg - szuper volt, ő az. Minden is volt, például kétféle kávéfőző, és németes precizitással leírt külön részletes szelektív hulladékgyűjtési szabályzat. Illetve felcserélt hideg- és melegvízcsap. Hiába van odarajzolva a kék meg a piros pötty, ha egyszer az ember hozzá van szokva, hogy jobbra a hideg, balra a meleg... Az egyetlen kényelmetlenség ez volt, hogy csak a fürdőszobában volt víz, mosogatni is ott kellett, na de egy "tiny house"-ban ez igazán a minimum, és egyébként az egész nagyon ízlésesen és praktikusan volt berendezve, és egész jól elfért még a kiságy is. Na jó, volt még egy kényelmetlenség, hogy a mi ágyaink viszont rettenetesen alacsonyak voltak. De hát sag'schon, igazán ki lehetett bírni. 

Szombaton odafele az igazán szép nevű Neumagen-Dhronban (ekkor még nem tudtuk, hogy olyan is van, hogy Züsch!) álltunk meg a Mosel-parton sétálni meg ebédelni, nagyon szép kisváros, semmi izgi, de felfedezésélménynek jó. Meg egy elég jó kebabot ebédeltünk. És az ebédet említettem már? :P










A szállásra érve aztán volt nagy szieszta, és késő délután felfedeztük a falucskát (Oberkirn). Valami elképesztő giccsparádé, minden kertben kertitörpék, kőállatok, miniszökőkút. És ez tényleg az Isten háta möge.









Vasárnap tíz fokra ébredtünk, amiből a nap folyamán harminc lett :( és ez így is maradt a többi napon is. Greta, hol vagy...? Mindenesetre elmentünk először is kirándulni egy sajnos csak közepesen babakocsibarát terepre; ez nagy hiányosság egyébként, hogy egyszerűen nem lehet az alapján túraútvonalat keresni, hogy babakocsizható-e, legfeljebb az lehet irányadó, hogy akadálymentes-e, de olyanra se mindig lehet keresni. A legbiztosabb még a bicikliút, de az is simán lehet helyenként terep. Na mindegy, általában elindulunk, aztán vagy visszafordulunk, vagy cipeljük a dedet karban (B.) és "toljuk" az üres babakocsit (én). Ezúttal végigmentünk, de egy szakaszon elváltak útjaink; én toltam az üres babakocsit az országúton, B. pedig a szép, ámde teljesen akadálymentestelen erdei úton vitte a kisfiát. 

Itt még rendben voltak az útviszonyok




Ezután még jó ötletnek tűnt az immár harminc fokban átmenni Gemündenbe várost nézni. Kb. félórát bírtuk, azalatt mondjuk meg is lehetett nézni, aztán hazamenekültünk. Fachwerkhausok mindenhol! 








sss!

A jól megérdemelt délutáni pihi után fölkapaszkodtunk a falucskánk völgyének másik oldalán az evangélikus templomhoz - nagyon érdekes az épület, szívesen megnéztük volna belülről, de sajnos zárva volt :( 

a mindennapi testnevelésóra keretében készítettem pár babalábprofilképet



ez nem tudjuk, mi volt valaha, de jól nézhetett ki (Oberkirn főutcáján!)

esti idill a teraszon (B. futás után)

Hétfőn következett az utazás - számomra - legizgalmasabb, legjobban várt része, a geierlayi függőhíd. Reggel egyenesen odamentünk és milyen jól tettük. De erről később. Szóval a függőhíd 100 méter magasan van, 360 méter hosszú és elég keskeny, és eléggé függ (mozog). Nagyon fotogén és nagyon izgi! Ingyenes a belépés, viszont a parkolójegy négy órára 10 euró (utána pedig megkezdett negyedóránként 1 euró!), de abszolút megéri. Tériszonyosoknak NAGYON nem ajánlott.







csak hogy a maszkom is érvényesüljön



A hídon átérve sétáltunk egy kicsit a tűzforró betonon, volt ott egy falucska, amiben tettünk egy kört, a nevére nem emlékszem, és amikor visszaértünk a hídhoz, ott volt egy Security feliratú néni, aki közölte, hogy még öt percig léphetünk rá a hídra, utána legközelebb délben - ekkor volt 10:45 -, ugyanis 10-től óránkénti váltásban mindig csak az egyik irányból van nyitva a híd. Amikor visszaértünk az "eredeti" hídfőre, ott már irdatlan hosszú sor állt, tényleg rengetegen, nagyon meglepő ahhoz képest, hogy ez egy munkanap kellős közepe volt, gondolom mindenki a tömeget akarta elkerülni, ezért akkor ment... Mi ehelyett leleményesen vettünk elvitelre thai kaját a parkoló melletti étteremben, aztán hazamentünk. A kaja sajnos elég jellegtelen volt, viszont a házban kellemes hűvös fogadott. 
Estefelé még szokásunkhoz híven tettünk egy rövid sétát a környéken; megnéztük a temetőt és láttunk egy pasast, aki öt agarat sétáltatott, meg a tűzoltóságot (utolsó kép)... sehol nem szeretném, ha szükségem lenne rájuk, de azt hiszem, Oberkirnben a legkevésbé.








Tegnap reggel először Idar-Obersteinbe mentünk, mert amikor arrafele autóztunk, nekem megtetszett. Hát nagyon ügyesen sikerült leparkolni, mert tök messze voltunk az óvárostól, pont mire lejárt volna a parkolójegyünk, akkorra értünk volna oda gyalog. :D Úgyhogy ott sétáltunk a közelben csak, kellenek az ilyen "egynek jó lesz" élmények is... 








A "városozás" után jött a természet, egy újabb kirándulás képibe.

de előbb még Dani kicsit gyakorolta legújabb skilljét, az oldalra fordulást 





Mamutfenyő! Sajnos a kora nem derült ki.



Elég sok szint volt meg baromi meleg, úgyhogy nem maradt erőnk esti sétára is, de kicsit tologattam Danit azért még a faluban, és milyen jól tettem, mert a helyi stadion szélén találkoztunk két kergetőző őzzel :)) 

Ma reggel pedig hazafelé vettük az irányt. Útközben megálltunk kirándulni (hogy mik vannak!?), és itt például újra kellett tervezni a dolgot, mert elindultunk babakocsival, de használhatatlan volt az út, úgyhogy visszafordultunk, de szerencsére végre emberibb volt a hőmérséklet, a Nap se tűzött, és találtunk is alternatív útvonalat.






Igazából ez az utazás is tök jól sikerült, egyedül a rettenetes meleg volt nehéz: a napból értékes órák vesztek el amiatt, hogy egyszerűen nem lehetett kimozdulni, sötétedni viszont ugye egyre korábban sötétedik. De nem baj, így is jólesett kimozdulni, elutazni messzebbre annyi bezártság után. Ráadásul külföldre! :D Dani megint nagyon jól bírta a gyűrödést, ott a messzi idegenben is ugyanolyan megbízhatóan átaludta az éjszakát, pedig nemcsak hogy idegen környezetben volt, de ráadásul nem a rendes rácsoságyában. Hálistennek a bal hüvelykujja, az Átaludt Éjszakák Kulcsa ott is kéznél volt... :) Az ébren töltött időben pedig hozta a szokásos, igazán kedves formáját a kis tizenegyhetes. Nézelődött, beszélgetett, forgolódott az oldalára (ez most már állandó része a repertoárnak), a kezeit bámulta (ez is), szóval folytatta a világ és benne önmaga felfedezését. Majd elmeséljük neki ezt az utat is, amikor nagyobb lesz... :) 

1 megjegyzés:

  1. Gyönyörű helyeken jártatok megint, megjegyzem magamnak! Hamarosan be kell szereznetek egy túra babahordozót, az lenne csak igazán nagy kaland Daninak.

    VálaszTörlés