could this BE more depressing?
Most Portugáliában elolvastam Matthew Perry könyvét. Én nem vagyok az a klasszikus Jóbarátok-rajongó, kb. 3 éve néztem végig először a sorozatot (többedszeri próbálkozásra), de azóta viszont többször megnéztem újra és újra. Ahhoz képest, hogy sok jellemvonás nagyon ellenszenves, meg mindig kiakadok azon, hogy Chandler vélt látens melegsége mint olyan az már önmagában elég egy vicchez, vagy hogy Joey buta, haha, szóval annyira primitív néha, hogy így felnőtt fejjel azért fájni tud egy-egy poén, értem hogy mi benne a vonzó, és hát nekem is az láthatóan, nem véletlenül nézem újra állandóan. (Mondjuk én pont nem amiatt, mert kapcsolódni tudnék hozzá, hanem épp ellenkezőleg, de gondolom, vagyunk így egy páran közép-európaiak.)
A könyvhöz amúgy eléggé kell ismerni a Jóbarátokat, nagyon sok benne az explicit és implicit célzás is. Sok említés esik persze Perry egyéb szerepeiről, stb., de a Jóbarátok tényleg tapinthatóan nagyon fontos lehetett neki, és írja is - persze ironizálva -, hogy enélkül valószínűleg a "barátok nélkül" (No Friends) sorozatban kapott volna szerepet - milyen jó szóvicc lehetne ebből a Barátok közttel, esetleg az Azért vannak a jóbarátokkal... Milyen kár, hogy ezek egyikét se alkotom most meg!
Na de vissza a könyvhöz: elég megrázó, de sok benne a szarkasztikus, "chandlerös" megjegyzés, kikacsintás az olvasóra, illetve nem is kikacsintás, mert az egész olyan, mintha egy stand-up lenne, nagyon beszélt nyelvi és nagyon önreflektív. Én kifejezetten a függőség-szál miatt olvastam el, és meg is kaptam a "belső" perspektívát, ami érdekelt. Csak ismételni tudom magam: megrázó. Nem tudom, milyen lehetett még Perry életében olvasni, én nyilván arról már lemaradtam, és pár spekulatív insta-komment hatására végig bennem volt, hogy na, tesz-e utalást öngyilkossági tervekre. Nem spoilerezem el. Mindenesetre biztos, hogy ezzel a szemmel is újra fogom nézni a Jóbarátokat, ezúttal odafigyelve (!), kíváncsi vagyok, a frissen szerzett háttértudás befolyásolja-e majd a véleményemet. (És hogy vajon rájövök-e, melyek a Matthew Perrytől származó poénok.)
Jó hogy írtál erről, érdekes volt olvasni a véleményed. Én is elkezdtem a könyvet, én is a függőség téma miatt, de egyelőre nem jutottam benne messzire, de talán azért mert nem szimpatikus a stílusa. Nekem az önreflekció hangvétele nem jön be... Nekem okoskodó, kissé öntelt. Nem csak úgy leírja, hogy ez és ez történt vagy ezt tette, hanem már annak a miértjeivel, ami nekem tudálékos. Látszik hogy többezer óra terápiát végig ült, mert nagyon érteni véli minden tettének a miértjét. Még a saját tetteinél oké, de hogy ő azt is megmondja, hogy az anyja meg az apja miért viselkedtek úgy, ahogy, az nekem túlzás.
VálaszTörlésÉn egyébként pont újranéz(t)em a Jóbarátokat, a halála előtt pár héttel kezdtem úgyhogy semmi köze hozzá, de ugyanazt érzem amit te. Néha ledöbbenek a poénokon, hogy komolyan még a 90-es években ilyen szinten volt a humor és az emberek érzékenysége? Újra és újra azok a viccek, hogy a fiúk "lányosan" viselkednek. Ez hogy vicces? Meg hogy az apja egy drag queen, hú de vicces az is (nem). Szóval nekem a Jóbarátok kicsit olyan mint egy gyerekkori barát, aki évtizedek óta az életem része, és most már felnőttként látom a hibáit, sok mindennel nem értek egyet... kicsit homofób, kicsit szexista, kicsit butuska, de azért szeretem 😀
Nekem is vannak hasonló fenntartásaim, mint amiket az első bekezdésben írsz, csak nem akartam nagyon spoilerezni a posztban (de aki a kommenteket is elolvassa, annak úgy kell :P); az önreflexiót nem így értettem, hanem hogy állandóan kommentálja saját magát, meg így "kiszól" a történetből, sok a meta-megjegyzés a szövegben.
TörlésA függőséget, nekem úgy tűnik, eléggé fatalista módon úgy kezeli, mint valami törvényszerűséget - elhagyott az apám, tehát alkoholista lett belőlem, és ez nem is lehetett másként. Ezzel kapcsolatban inkább sematikusnak látom én is.
Se irodalmi, se orvostudományi szempontból nem egy truváj a könyv, annak érdekes, aki M. P.- vagy legalább Jóbarátok-rajongó.
Én megdöbbentem azon, hogy kisbaba korában nyugtatót kapott, hogy csöndben maradjon.
TörlésHú, igen, tényleg, azon én hangosan méltatlankodtam olvasás közben!
TörlésKözben anyukám is majdnem elolvasta, de aztán 70%nál abbahagyta, azt mondja, nem bírja tovább. Érdekes, hogy a mi generációnk szerintem sokkal megértöbb a függöségekkel szemben, azaz ha valakinek amúgy "megvan mindene" és mégis szenved, söt saját maga teszi a tönkre az amúgy "irigylésreméltó" életét.
Törlés