2021. május 16., vasárnap

a holland trip

A négynapos hétvége leple alatt átsunnyogtunk Hollandiába, mert már nagyon-nagyon kellett valami utazás, valami felfedezés, valami, ami nem ugyanaz, mint minden egyes nap. Azért oda mentünk, mert ott nem ellenőrzik az egyébként minden beutazóra kötelezően vonatkozó tíznapos karantént. Megfontoltuk és arra jutottunk, hogy mi tényleg nem vagyunk senkire veszélyesek, plusz indulás előtt mindketten csináltunk egy-egy antigéntesztet, just in case, hogy rajtunk tényleg ne múljon. Még szerencse, hogy 4 euróért kapható az Auchanban. 

a család egyetlen teszteletlen tagja pedig már jó előre elkezdett csomagolni ;)


Felpakoltuk Dani összes cuccát, meg magunknak is pár tiszta ruhát, és már suhantunk is keresztül Belgiumon a nem tudom eldönteni, hogy nagyon vicces vagy nagyon szép nevű Ninglinspo-szurdokvölgyhöz, ahova az első megállót terveztük. Az autópályán egy lélek nem volt, úgyhogy annál nagyobb volt a meglepetésünk, amikor odaérve egy talpalatnyi helyet nem találtunk parkolni, nemhogy az előre kinézett hivatalos parkolóban, de fél kilométeres körzeten belül sehol. Végül is valahogy megálltam az út szélén, nem is rossz helyen, az addig jókedvűen beszélgető és legfeljebb minimálisan nyűgös Danit áttettük a babakocsiba, és elindultunk a kirándulóútvonal bejáratához... ahol ki volt írva, hogy tilos az á, nem lehet bemenni. Gyalog át lehetett lépni az útakadályt, meg láthatóan bicikliket is át lehetett fölötte emelni, de babakocsival sajnos kizárt dolog volt átjutni, úgyhogy nekiálltunk keresgélni alternatív sétaútvonalat altatás céljára. Hát nem igazán volt, végül jobb híján a parkolóban tologattuk. *insert facepalm emoji* De felváltva azért besétáltunk egy kicsit a szurdokvölgybe, az első kis vízesésig. Legalább ennyi :D



Innen várt még ránk további másfél óra út, amit szintén gyakorlatilag egyedül tettünk meg az autópályán; a határokon amúgy nem volt ellenőrzés, szóval nem volt kinek mutogatnunk a negatív tesztjeinket. 

A szálláson már várt a házigazda; belül nem volt gond a házzal, sőt, de kívül eléggé, a beígért kert egy egy négyzetméteres betoncsücsök volt, a terasz egy ugyanakkora betoncsücsök műanyag asztallal és négy székkel, és mindez egy nagyon forgalmas úton, ahol percenként elment valami mezőgazdasági gép, amibe gyakorlatilag beleremegtek a falak meg a csövek. Bent viszont szuper volt, tágas nappali-háló, konyha és fürdőszoba (káddal). Sok kúszható-mászható felület babák végett. A Szóbanforgó Babának körbe is mutogattam a lakást gyorsan, aztán letettem a földre, hadd mozogjon, fedezzen föl, ment is a dolgára. 


Na, aztán azért vége lett a csütörtöknek is, és bár kicsit féltem az új helyen altatástól-alvástól, minden teljesen zökkenőmentes volt. Persze vittük Dani alvós nyusziját, meg az itthoni lepedőt, takarót, hogy a lehető legkevesebb újdonsággal kelljen egyszerre megbékélnie, és be is jött, könnyen, gyorsan elaludt, és reggel 6-ig a hangját se hallottuk. Jó, ez nem teljesen igaz, mert volt pár nyögés álmában meg hangosabb lélegzetvétel, amikre én azonnal felriadtam (ezért jó, hogy itthon már nem alszunk egy szobában és a bébimonitor se üzemel: nyitva van az ő ajtaja is és a mienk is, és ha tényleg szól, arra fölébredek, de ha csak álmában ad hangot, arra nem). Szóval hármunk közül csak én nem aludtam át az éjszakát. :P :(


Pénteken reggel elkirándultunk az autóval 10 percre levő De Groote Peel (kb. a nagy mocsár) nemzeti parkba, annyira, de annyira gyönyörű volt! Harmatos növények, felszálló pára, hangos madárcsicsergés, friss virágillat...

kora reggel a házunk mellől










őshonos mosómedvefenekű

A délutáni sétát pedig Nederweertben, a közeli kisvárosban celebráltuk (séta = Dani alvásideje).








őshonos lámák



Este pedig az történt, hogy Dani fölállt! Térdelésből felhúzta magát állásba, miközben a kanapéba kapaszkodott, mi meg szurkoltunk neki (egyes szemfülesek fotózták):


vacsora helyi alapanyagokból: friss eper az eperautomatából és karamellás ostya (Stroopwafel

Szombaton ismét a nemzeti parkban kezdtünk, ezúttal egy másik szegletéhez mentünk, de sajnos se az útviszonyok nem voltak olyan jók, mint előző nap (mármint a babakocsi szempontjából), se a kinézett út nem volt járható, mert épp költési időszaka van a vízimadaraknak, úgyhogy nem lehet őket zavarni, ami rendben is van, csak sajnos ezt előre nem tudtuk. Mindegy, így is jót sétáltunk, meg voltunk fönt egy kilátóban (felváltva), és a végére még a nap is kisütött. Tévedésből.





Hazaérve elmentem futni, hogy a mundér becsületén ne essen folt, de nem esett jól, elbizonytalanított a teljesen ismeretlen terep és útvonal, meg hogy konkrétan sehol egy lélek. Aztán az tette fel az i-re a pontot, hogy egyszercsak ezt láttam:


Nem tudom, látszik-e, két kisbari az úton van kint, jobbra meg a nyáj; ami biztos nem látszik, az az, hogy ezek egy bárányként kezdtek el kiabálni, amikor elég közel értem, és addig nem is hagyták abba, amíg vissza nem fordultam, de akkor azonnal csönd lett... Nókomment.

Délután Roermondba mentünk, ami utólag már nem tűnik jó ötletnek; nagyon sokan voltak az utcán, és sokkal melegebb is volt, mint az előrejelzés, mindenki túl volt öltöz(tet)ve, ráadásul a parkolóban alig volt hely, aztán amikor eljöttünk volna, majdnem nem fértünk ki két autó között, akik a mi helyünkre pályáztak... dráma dráma hátán!
A belvárosban baromi nyomasztó volt a sok maszknélküli ember, azt hiszem, van egy ilyen pszichés covid is, hogy nem tudok ettől elvonatkoztatni és pánikolva elmenekülnék legszívesebben. Meg el is vagyok szokva ennyi embertől (covidtól függetlenül is), egyszerűen nem tudom befogadni az összes ingert. 





ezt két és félszeres zoommal mertem csak fotózni




Ma délelőtt pedig még tettünk egy búcsúkirándulást a mocsárban (:P), ezúttal egy tavat sétáltunk körbe, olyan szép volt. 




Füles kunyhója :)


A terv az volt, hogy Aywaille-ben (-ban?) állunk meg útközben, séta (felnőttek) és alvás (Dani) céljából, de csak a megállásig jutottunk, mert Dani borzasztóan tiltakozott a babakocsi ellen - nem volt miben elfáradnia végülis -, de nem is nagyon akaródzott mozognia sem, inkább csak szemlélődni, úgyhogy adtunk neki enni, aztán inkább jöttünk is tovább, azzal, hogy legfeljebb megállunk még egyszer valahol, ha úgy ítéljük meg. Így Aywaille-ből (-ból?) ennyit láttunk:


Meglepő módon a hátralevő másfél órát (is) tök jól bírta az autóban (persze a papája szórakoztatta, amikor elkámpicsorodott volna), úgyhogy végül egyenesen hazajöttünk. Addigra azért már nagyon nyűgös volt, úgyhogy gyors ebéd után indult is a babakocsi-taxi. Amúgy hazafele is töküres volt az autópálya. Nem is 100-zal jöttem (az a holland sebességhatár), akkor még mindig ott lennénk szerintem. :P

Dani fantasztikus volt az egész út során, érdekelte a sok újdonság, a lakást nagyon élvezte, két nap alatt egy csomó mozgásfejlődést produkált, jó étvággyal evett (a tigrisek nagyon szeretik az epret és a kiflit), jól aludt, igazán jó útitárs volt. :) Innen nézve nevetségesnek tűnik, hogy augusztus-szeptemberben azon aggódtam, hogy egy 2-3 hónapos babával nem lesz-e nehéz utazni... mikor akkor még az volt a napi program, hogy evés-alvás-evés-alvás. Most ki kell számolni előre, hogy mikorra lesz álmos, mikor lesz éhes, legyen nálunk kaja, legyen elég ideje, tere és kedve mozogni; nem mondom, hogy minden perc be van osztva, de tegnap például, amikor a házigazda rákérdezett, hogy ha 9-re jön átvenni a házat, az oké-e, elég hosszan sakkoztuk ki B.-vel, hogy erre mi is a jó válasz. :D Meg most azért már nagyon ismeri a környezetét, első este például hosszasan nézett arrafele, amerre itthon az ágyából nézve a redőny résein beszűrődő fényt szokta vizsgálgatni. Persze, sokszor elmondtuk neki, hogy elutazunk, meg hogy mi várható, de én például még így felnőtt fejjel is képes vagyok az első este honvágyat érezni egy új helyen és rosszul aludni... Na, egy szó, mint száz, ez (is) egy nagyon jól sikerült út volt, kezdhetjük tervezni a következőt. :D

6 megjegyzés:

  1. Minél többet aggódsz, stresszelsz dolgokon, annál nehezebb lesz az életetek.) Amennyire csak tudod annál lazábban vedd a dolgokat. A kisgyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni, de ha a szülő aggodalmas, akkor könnyen átveszik ezt a helyzetet. Sokan nem is gondolnak erre, nagyon érzékeny szenzoruk van a gyerekeknek is. Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de nehéz megtalálnom a határt a nem aggódok eléggé / már túlaggódom a szitut között :) Meg én nem is szívesen gondolom azt, hogy majd Dani alkalmazkodik: mi hoztuk őt erre a világra, a mi kötelességünk, hogy az életét, amennyire és amíg lehet, zökkenőmentessé tegyük.

      Törlés
    2. szerintem is tok nehez megtalalni az egyensulyt es nem is mindig lehet. de ismerem Verat es egy picit Danit is es mindketten derus es kiegyensulyozott alaptermeszetuek😍. mas: ugye hogy az uj kornyezet mennyire segitheti a mozgasfejlodest? nalunk is egyik ‘ministone’ jon a masik utan! 😃

      Törlés
    3. igeeeen, engem ez teljesen váratlanul ért, pont az ellenkezőjére számítottam! :D
      mondjuk van teljesen konkrét magyarázat is, sokkal "megtartóbb" volt a berendezés (pl. szőnyeg, amin nem csúsznak vissza a lábikók kúszópózba + alacsony kanapé, amibe bele lehet kapaszkodni felálláshoz).

      Törlés