blogvember 24

Egy tökéletesen átlagos hétfő. Amikor törtem a fejem, hogy ma miről is írhatnék, és semmi konkrét téma nem jutott eszembe, kicsit elkedvetlenedtem, aztán rájöttem, hogy pont ez lenne a lényege a (mindennapos) blogolásnak, a "semmiről" írás. Úgyhogy jöjjön. 

Reggel 3/4 7-kor Dani ébresztett, és olyan 7-ig az ágya mellett ültem, és cukiskodtunk, aztán el kellett kezdeni a napot. Én elég korán el is kezdtem dolgozni, mert egy olyan fordítás várt ma, amit egyszerre ki nem állhatok (mert babramunka) és mégis szeretek (mert babramunka), és ma mindenképp el akartam küldeni lektorálásra, viszont még elég rosszul álltam vele. Ráadásul volt benne egy olyan szegmens (egy lefordítandó egység, ami pontot tartalmazó írásjeltől pontot tartalmazó írásjelig tart), amiben száz darab intézkedés sorszámát és elnevezését sorolták fel, és teljesen követhetetlen volt. Kiraktam wordbe, hogy kicsit jobban átlássam, két teljes oldalt tett ki... Úgyhogy ezzel kezdtem, hogy ezen úrrá hölggyé legyek, és a vártnál hamarabb sikerült is. Közben B. intézte Danit, elvitte az oviba, majd ő maga is ment dolgozni, én meg itthon maradtam egyedül. 

Viszonylag hamar, ilyen 11 körülre befejeztem ezt a doksit, közben még a konferencia utóéletét is igazgattam egy kicsit, mert most persze írni kellene róla (mármint a saját intranetünkre), meg vannak fotók, amiket ki kéne válogatni, stb. Aztán már tök éhes voltam, és nem volt türelmem fancyzni, úgyhogy sütöttem édeskrumplis gnocchit az air fryerben, és csináltam mellé atomfokhagymás, parmezános tejfölt, meg odacsaptam még a tányérra a maradék, már rohadófélben lévő rukkolát. 😅

Ebéd után kivételesen nem éreztem azt, hogy mindjárt elalszom, úgyhogy egy kicsit belevetettem magam a karácsony tervezésébe, és nagyon minimálisan haladtam is: megcsináltam és megrendeltem anyuéknak és a nagynénémnek a rendes éves Dani-falinaptárat (meg pár fotót Dani "babakönyvébe", amiben a születése óta minden hónapból van egy kép, de ez nem karácsony-related, csak a szállítási költségen akartam spórolni). Danival gondban vagyunk egy kicsit, egyelőre nem tudom, mit kapjon. Egy félgalériaágyat (hogy kell ezt írni?) szeretnénk neki venni, nem feltétlenül karácsonyra, de hamarosan, mert már majdnem teljesen végigér a születése óta használt, 140*70 cm-s ágyon... Na és olyat szeretnénk, ami alatt van némi bútorzat, de nincs teljesen beépítve - viszont mivel ferde a szobájában a tető, az ágy keretestül-mindenestül nem lehet 140 cm-nél magasabb (kivéve, ha a másik falra tennénk, de az nem nagyon praktikus). Már elég kiterjedt kutatást végeztem, incl. chatGPT, de egyelőre nem találtuk meg az igazit - és az is akadályoz, hogy nem akarom felfogni, hogy "vége" az 5 és fél éve használt ágynak. Back to karácsony: anyuéktól egy hordozható gyerekmikroszkópot kap, ami tök jó ötlet, pont neki való. Hogy tőlünk mit, az rejtély - legót? Könyvet? Valami kézműves dolgot? (Most a szövés és a színezés a nagy favorit.) Szerencsére még van pár hetünk kitalálni. A Mikulásnak már le lett adva a megrendelés egy nagyon konkrét legó mentőautóra és egy mini ragasztópisztolyra... 😂

Amikor a karácsonyt meguntam (ami nagyjából egybeesett az ún. ebédszünet végével), visszatértem a kis fordításokhoz, és délután tényleg kisebb dolgokat csináltam: három fordítás, két lektorálás, pici szövegeken. 

Fél 5-kor mentem Daniért az oviba, épp nagyban rohangászott három másik kisfiúval a tornateremben, és nem nagyon akart eljönni... De nem volt mese. Aztán amíg ráadtam a kinti cipőjét, elmesélte lelkendezve a takarítónéninek (Daniela, nagyon bírom, horvát, akkora akcentusa van, mint egy ház, és Verának hívják a lányát :D), hogy hamarosan fog kapni egy ragasztópisztolyt, mire Daniela mondta neki, hogy majd hozza be, amit készít vele, és mutassa meg neki, mire Dani, hogy hát az még odébb van... :) Olyan büszke voltam rá magamban, hogy így beszélget németül, ő maga kezdeményezte ráadásul, jaj, olyan ügyes! 

Aztán mentünk bevásárolni, sajnos amiért leginkább mentünk (tépőzár), az nem volt, de minden mást vettünk - incl. egy újabb doboz legót, mert én egyszerűen ezekre nem tudok nemet mondani. Mármint tudnék, de nincs igazi érvem, mert ilyen 5-10 eurós tétel, egyszerűen nem számít. Nagyobbat nem veszek "csak úgy", és ezt tisztáztuk is előre, és nem is volt ebből gond. De a kicsire nem tudok őszintén, önazonosan nemet mondani. Tökre nem érzem úgy, hogy ez "jutalom" lenne valamiért (akkor az, ha úgy van kezelve, szerintem), és azzal se tudok azonosulni, hogy "tanulja meg, hogy teljesülhet mindig minden vágy azonnal": a) nem teljesül, mert elég korlátozott számú legóból választhat, b) olyan sokminden más se úgy történik / se fog úgy történni az életében, ahogy szeretné, hogy ami vágyát én teljesíthetem, azt szívesen teljesítem is. De azért bennem van a kétely, hogy jól csinálom-e (költői!), mert én a lelkem mélyén proligyerek vagyok, ahogy azt már többször írtam is a kertes ház vs lakótelepi lakás témában, és bár tényleg nehezemre esik nemet mondani ilyen számomra jelentéktelen kérésekre, mégis nyilván eszembe jut, hogy ezzel jót teszek-e a gyerekemnek, nem kéne-e inkább, hogy tisztában legyen vele, hogy milyen kemény az élet és mennyit kell küzdeni egy-egy legóért. (Persze a mi életünk ilyen szempontból baromira nem kemény, hála az égnek, úgyhogy ezt se tudnám túl hitelesen prezentálni.)

Vissza a mai naphoz; az este további részében Dani legózott és közben (!) vacsorázott, majd lezuhanyozott; én mosogattam, vacsoráztam, ágyaztam, zuhanyoztattam. Elalvás előtt kivételesen nem olvasni kellett neki, hanem együtt játszottunk az egyik játékával, aztán kicsit még beszélgettünk, majd mondtam neki, hogy nekem holnap nagyon korán kell kelnem (8-ra megyek fogorvoshoz Luxembourgba, brrrr), úgyhogy pls. Ő meg befordult a fal felé és elaludt :D